péntek, május 25, 2007
éjjel azt álmodtam, h az osztálytársnőm is és én is elvesztettük a párunkat külföldön. aztán indult nagyban a kétszemélyes mentőakció a felkutatásukra. elég kétségbeesettek voltunk. az volt a remény, h én dolgoztam kint, és volt lakás meg minden. de ott meg a szomszédban lakott egy volt osztálytásnőm, és annak meg a huga vert át. meg volt mgé vmi vizesfürdős gyógyítás is.
azt is álmodtam, h van vasalt ruha. de nincs.
viszont reggel 2 dvdt elrontott az író. nem tudom mi baja van, meg se próbálok iiírni vele bármit is.
és reggel a csipámban egy malacszőrt találtam. igen, a malacokkal is álmodtam. bár ők inkább kedves vuttyogással keltettek, majd kétlábra állva, a ketrecre támaszkodva vágyakozóan néztek utánam, amikor kimentem ubiért. arról már szó se essen, amikor a héten kaptak 1-1 koktélparadicsomot - persze úgy bezabálták, h csak na - ésú gy néztek ki utána, mint vmi vámpír. cserébe levágtuk a körmöket, így már nem megy be alá a kaki, és nem is élesek.
szerdán meg ugye éjszakaival jöttünk haza. azt tessék megtudni, h a dél felé haladó 7-es megállóban áll meg a 906 Móriczon, onnan fordul vissza, valamint van 0:13-kor is egy villamos, ami Blaháig jár. telejsen jó. pláne az, h ha kapacitás függvényében alkalamznak megfelelő méretű buszokat, akkor az éjszakai járatok überkitályak. iszonyatosan rövid idő alatt hatalmas távolságokat lehet bejárni. mondjuk Déli-Pólus center kb. 3/4 óra. ez nappal totálisan lehetetlen. amúgy jók, csak az utazóközönséget kell elviselni, ami elég szar.